Bajnai nem ígér Kánaánt az országnak – és ahogy elnézzük, neki sem lesz része benne

2013.02.18. 23:20 fifty-fifty

Bajnai nem egy ember, hanem egy CORPORATION, kb. 200 szakértővel. Amikor Bajnai valamit mond, azt a régi baloldal mögött álló neolib technokrata gazdasági-politikai erők mondják, ezért abszolút érdemes odafigyelni. Bajnai nem ígér Kánaánt, a szokásos Bajnai szerep: „ez most fájni fog” – nekünk meg örülni kell, hogy ennyire profi, hogy megmondja. A budapesti kremlinológiai társaság persze már ennyiből is képes olvasni … Tök világos, mire készülnek Bajnaiék …

bajnai.jpg

Bajnai már most olyan, mint az MSZP, pontosan lehet tudni, mi várható, ha rájuk bízzuk, hogy azt csináljanak, amit ők akarnak (ahelyett, hogy a társadalom és a helyzet által megkövetelt változások programját követelnénk meg a következő kormánytól, mondjuk a 4K! és az LMP képviselőin keresztül).

Persze nyilván ők is tudják, hogy tudjuk, éppen ezért van, hogy egy körrel tovább mentek, és most már mindazt zászlójukra tűzik, amit a társadalom per pillanat legjobb tudása szerint elvár a következő kormánytól. Örülünk, Vince?

Bajnai, hűen önmagához, pontosan azt mondogatja, amit a legjobb, legokosabb program-válaszokként, program-pontokként tekinthet az átlagember. Ez Bajnai charme-jának a lényege, nem lehet vele nem egyetérteni, hiszen azt mondja, amit nagyjából a legjobb indulatú szakértők, tudósok, mozgalmárok is mondanának. Csak persze ez így nem ugyanaz …

lásd:

  1. Adóalkotmány bevezetése. Olyan alkotmány, amely rögzíti az adózás kereteit. Ebben többek közt lefektetnék, hogy adótörvényt évente csak egyszer lehet módosítani.

  2. Átláthatóbb, programalapú költségvetési tervezés. Régi Költségvetési Tanács visszaállítása.

  3. Az egykulcsos adórendszer helyett újra progresszív rendszer kell. Meg kell találni a progresszió ideális mértékét, a korábbi hibákból is le kell vonni a tanulságokat. Bevezetnének egy felső adókulcsot a havi bruttó négyszázezer felett keresőknél, (max. másfélszeres marginális adókulccsal) és visszahoznák az adójóváírás rendszerét.

  4. Az Orbán-kormány munkahelyvédelmi akcióterve jó, folytatni kell a munkahelyteremtő járulékcsökkentő.

  5. Sárgalap-rendszer. A hatóságok nem elsőre bírságolnának behajtás jelleggel.

  6. Különadók elvonták a növekedés forrásait, az új kormánynak európai szintre kell csökkentenie az adók mértékét. Ezzel párhuzamosan azonban fontos, hogy a szektorok növeljék a gazdaságot élénkítő aktivitásukat.

  7. A foglalkoztatáspolitika az oktatáspolitikánál kezdődik. A röghöz kötést el kell törölni, csökkenteni kell a szegregációt, pedagógus életpálya-modell szükséges.

  8. Közbeszerzési rendszer átalakítása. Az állam csak úgy köthetne szerződést magáncéggel, hogy a szerződést egyből nyilvánosságra hozza.

  9. Vállalkozástámogatási központ létrehozása, cégalapítás időtartamának lerövidítése, automatikus adóregisztráció.

  10. Pártfinanszírozási refor,

  11. Munkanélküli ellátás időtartamának emelése, közmunkaprogram átalakítása, munkaügyi kirendeltségek átalakítása.

  12. Országos lakó- és középület-felújítási program, 12 év alatt 80 ezer munkahely. Értelmiségi fiatalok vidéki letelepedését támogató programok.

Amiről Bajnaiék nem beszélnek, az az, hogy mi a politikájuk. Hogy hogyan viszonyulnak a társadalomhoz, mit szeretnének, és mi az, amit nem, beleértve, hogy hogyan viszonyulnak saját előző kormányzatuk x évéhez. Mik az alapelveik? Baloldali politika? A szociális biztonság megteremtése? (mondjuk leírni semmibe sem kerül).

A kis és középvállalkozások szisztematikus kiirtása után most esetleg meggondolják-e magukat? Az oktatás tandíjának, a BKV tarifáinak folyamatos emelése után most valami mást szeretnének-e? A korrupció után most esetleg inkább az anti-korrupció lesz a pálya? Tökmindegy, mert ezeknek a szavaknak, pontoknak semmi jelentőségük a valóság tekintetében.

Akármit is ígér Bajnai és a neolib hatalmi tömb, az fikció, hiszen amiket leírnak (általában az LMP-től összeollózva), azok egy MÁS politika kilométerköveiként lettek megfogalmazva, egy teljesen MÁS rendszerben van értelmezve a jelentésük. Bajnai politikai „útvonaltervében” ugyanezek a pontok szó szerint SEMMIT sem jelentenek, semmiféle változással nem azonosíthatóak. Olyan ez, mintha valaki egy városon belül rendezett maratoni futóverseny összes fontos helyszínén felbukkan, anélkül, hogy végigmenne a pályán, vagy hogy egyáltalán futna. Vagy olyan, mintha valaki egy iskolai tesztnél véletlenül tudná, hogy mik lesznek a kérdések, és ezekre (ugyancsak véletlenül) tudná a válaszokat, mindre. Ki tudja tölteni a tesztet? Naná! Ugyanúgy, mint egy orvos vagy bölcsész (akiknek a tesztjéről szó van). Hibátlan a tesztje? (Elolvasva a pontjaikat ezt nem mondanánk, de tökmindegy, mert bármit leírhatnak, épp ez a lényeg). Szóval, nem hibátlan, de elfogadható. Jó orvos lenne belőle? Jó bölcsész? NEEEM. Isten óvjon bárkit attól, hogy az ilyen alak orvos/bölcsész diplomát kapjon a kezébe!!

Ez a baj a Bajnai-féle választási programmal is. Mindenhonnan összeollózta, mint a madár, aki minden más madártól összelopta, ami megtetszett neki. Ez a program azonban nem épül egy politikára, ami ezeket megvalósítaná, illetve amely politikának ezek a „pontok” egyáltalán pontjai lehetnének.

Bajnaiék politikájában az LMP „pontjainak” (program-motívumainak) csak látszat szerepük lehet, hiszen két egymással ellentétes politikáról van szó. Bajnaiék és az új SZDSZ, az E14, a PM és a MLP (lesz még biztosan egy LPM, egy MPL is) a technokráciát és a neoliberalizmust képviselik, annak a végrehajtói, ez pedig totálisan ellentétes az LMP harmadik pólusos ÖKO-politikájával (még akkor is, ha ezt Karácsony Gergelyék vitatják). Tűz és víz. 180 fok.

  • LMP

  • LPM

  • MLP

  • MPL

  • PML

  • PLM

  • LM

  • LP

  • ML

  • MP

  • PL

  • PM

Tovább menve, ha Bajnaiék meg is valósítanák bármely pontját mondjuk, egy az LMP vagy bármely valódi baloldali párt politikájából adódó programnak, az csak egy „okosban” megoldott, megmutyizott megvalósítás lenne (köszönjük meg ez szavakat az MSZP+SZDSZ & JOBBOLDAL 23 évének), valami, ami jól hangzik, ám a valóságban diszfunkcionális. Miért? Pusztán az alapvető érdekellentét miatt. Bajnaiék nem változást akarnak, nem demokratizálódást, nem szociális forradalmat, hanem a rend helyreállítását a rabszolgatelepen. Back to business. Nem is akarhatnak mást, ez a technokrácia lényege. Egy CORPORATION katonái.

Miközben világos, hogy egy politikának vannak megfogható elemei, motívumai, és hogy ezekből kirajzolódnak pontok, vívmányok, amiket e politikának egy út mentén érinteniük kell, teljesíteniük kell, de nem mindegy, mi az „útvonalterv”. Ezek a pontok önmagukban, a politika nélkül, a politika által képviselt prioritás-rendszer, értékrend nélkül csak egy kocsmai cetlire, egy söralátétre felfirkált üres pontok, amik (így, Bajnaiék kezében) akár „megvalósulnak”, akár nem, minden marad a régiben.

Tök tipikus, hogy Bajnaiék ki sem merik mondani, hogy politikailag hova sorolják magukat :))

Vicces lenne meghallgatni, mitől baloldaliak ők – és hogy mitől nem neoliberálisak …

bizalom.jpg
TIPIKUS: em árulják el, mi a politikájuk, de még azt sem, hogy mi a gazdaságpolitkájuk!
egy hét alatt egyébként "reményről" "bizalomra" változtatták a stratégiát ...


Ehelyett ilyeneket süketel
(200 szaki):

„a rendszerváltáskor a szociális piacgazdaság kialakítása volt a cél, az emberek többségének a szeme előtt az osztrák jólét elérése lebegett. Akkor a magyar társadalom nemet mondott a vadkapitalizmusra és a szocializmusra is, igent mondott a szolidaritásra és a társadalmi mobilitásra.” Bajnai szerint a válsággal kiderült, ez a modell kimerítette a tartalékait.

Szóval, nincs értelme Bajnaiékkal vitatkozni, tényleg (hiszen bármit mondhatnak bármikor), de …
a rendszerváltáskor elszabadított kapitalizmusban semmi szociális nem volt, leszámítva, hogy az ex-szocik gigantikus vagyonokhoz jutottak … A „vadkapitalizmusra” Magyarország 2010-ben mondott először nemet – illetve 2008-ban, a TB-privatizáció ellen … A vadkapitalizmus pedig 1990-től szabadult el csak igazán, globális kapitalizmus formájában, ez volt a legvadabb, ez volt a technokrácia fénykora – aminek viszont vége … Európából már kiutálták – most Magyarországon a sor.

Bocs fiúk, semmi személyes.

.
.
.

Szólj hozzá!

Címkék: index.hu pm bajnai mp technokrácia lmp e14 mlp plm

A bejegyzés trackback címe:

https://fifty-fifty.blog.hu/api/trackback/id/tr165087957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása