Hogy miért konzervatív Tarlós István? Például mert a legkevésbé sem akarja megbontani az ősi rendet. Nem akarja - vagy nem tudja? Ha akarná, tudná? Kívülről csak elméleteket lehet gyártani - de ez is valami.
Budapest nem akármi hely. A rendszer közepe. Ha valaki transzparenciát keres, jobb, ha a rendszer perifériáján kutakodik, a középpont ugyanis az egész sűrűje, ide bepillantást, betekintést a rendszer tradicionálisan nem kínál. Ebben az alkonyzónában a demokrácia, a sajtó illetéktelenek. Ha valaki ide belát, az azért van, mert az illető bent van - Budapest érdekekből szőtt láthatatlan városfalán belül.
A nagy szerződések itt titkosak, és a külsősöknek perelni kell őket, hogy egyáltalán meg lehessen tekinteni. Az üzelmek azonban nyilvánosak, mindenki tud róluk - csak senki sem beszél. Senki sem beszél, mert mindenki benne van. Hagyó Miklós rendes munkaidőben ott tobzódott a városháza folyosóján, mint valami hadúr, ott, mindenki szeme láttára, mégsem volt senki, aki felhívta volna a nyomozó hatóságok figyelmét, hogy maffia-jellegű hatalomgyakorlásra utaló jelek figyelhetők meg a városházán. Persze, hogy nem. A Kádár-rendszerben sem jelentették fel a korrupt párttitkárokat.
Budapest a rendszer közepe, a BKV pedig ennek is az egyik epicentruma. Óriási állami cég, amibe senki sem láthat be kívülről. Volt egy rendszerváltás 20 éve, ami legkevésbé szólt arról, hogy például a BKV működését átláthatóvá kell tenni. A BKV aztán úgy került át az új világba, mint valami diplomata a határon, a legcsekélyebb vámvizsgálat, átvilágítás nélkül. A hatalom akkori új birtokosai számára pedig a hangsúly az elnyomó hatalom felszámolásáról nyilván áttevődött a hatalom átvételére. Minek levágni az aranytojást tojó tyúkot? Minek bolygatni azt, amit tradicionálisan jól működik? Így aztán a nyolcaik utas, a BKV és állami óriáscég társai együtt utaznak velünk azóta is az időben, háborítatlanul.
Budapest pedig olyan extrém igazságszolgáltatási szituációba került, amilyet csak tankönyvekben látni. Hogyan tudja egy közösség kifehéríteni az ügyeit, ha mindenki benne van, és mindenki sáros? Hiányzik az arkhimédeszi fix pont. Hiába van médiánk, sajtószabadságunk, értelmiségünk, rendőrségünk, és még egy csomó egyéb hasznos holmink, beleértve a nagy átvilágításokat, könyvvizsgálatokat, mert 20 évvel a rendszer-csere után is csak olyanok jönnek elő és beszélnek, akiket már konkrétan a letartóztatás végső réme fenyeget. Ezek a vallomások pedig, bár vannak olyan jelentősek, mint amit rendszerváltás előtt Tőkés László adott elő a Ceausescu-rendszerről a magyar tévében, és hasonlóan jelentőségtelesen is vannak előadva - a legapróbb fodrozódásokat sem idézik elő Budapest állóvízén. Szabad szemmel jól látható, hogy nem feltárás, nem felgöngyölítés, hanem a konfliktus (lebukás, kiszivárgás) lokalizálása folyik.
A BKV Budapest egyik epicentruma, ahol az évi rendszeres rendkívüli ca. 30 milliárdos apanázs ellenére sikerült 800 milliárdnyi adósságot is felhalmozni. Nem 80 - hanem 800 milliárd. A nagy FIDESZ 2/3 tehát nem kis részben köszönhető annak, ami napvilágra került a BKV-, illetve a budapesti városháza sötét ügyeiből, így elvárnánk, hogy a nagy 2/3-ot azzal hálálják meg, hogy kifehérítik a 20 éves szennyest, végre lekoptatják a 8. utast, az előző rendszer örökségét, a szervezett korrupció egyik gócpontját.
Ezek fényében meglehetősen furcsa, hogy Tarlós István, akinek a legcsekélyebb izgulni valója sem volt a választásokon, mert tényleg tuti befutó volt, mint egy menetrend szerint érkező vonat - már a kampánya idején utalt arra, hogy nem akar drasztikus változásokat. Most pedig Bojár Iván Andrásnak úgy oszt ki 2 millió forintot, mintha mi sem történt volna - mintha Demszky osztaná. Indoklásként pedig körülbelül azt mondja a csodálkozó sajtónak, Bojár régi motoros, évtizedek óta nyomja itt Budapesten, mindent tud a városról, megérdemli.
Hát igen ... A mi kis rendszerváltásaink ... mintha csak ez ember tragédiájából látnánk egy-egy jelenetet. Amikor a jelenet elér a csattanóhoz, ahol éppen bekövetkezhetne a változás - ott az jön, hogy "jelenet vége". A rendszerváltás ezúttal (is) elmarad ... Minden megy tovább, mintha mi sem történt volna ... új szín, új jelenet .. hasonló szereplők ... hasonló helyzetek ... the show just goes on ...
.
.
.
