most akkor mi van? – a „baloldal” tisztára mosásának elbukott kísérlete

2013.10.09. 14:14 fifty-fifty

(re: „a PM útja, ez most mi volt?”)

Ismét október 23-a van, ez a végső, a 2014-es választások utcsó okt 23-ája, ez már a kampánynyitó esemény. Egy remek elemzés (ez most mi volt?) szépen összefoglalta az elmúlt egy év látványos mozgásait, fókuszban a PM-LMP sztorival, már csak 2 dolgot nem tett meg, nem mondta ki, hogy akkor ez most mi volt, illetve nem mutatta ki, hogy és akkor most mi van – az Orbán-rezsimmel szemközt sorakozók oldalán ...

itt-a-piros.jpg

itt a piros, hol a piros?

Először is, amit az LMP-vel akartak csinálni, az egy durva lenyúlási, átverési kísérlet volt, amit egyedül a szélhámossághoz lehet hasonlítani, annak is a szervezett formájához, az un. „pre-texting” technika alkalmazásához, ami leginkább egy színpadi előadáshoz hasonlít (több szereplő, előre megbeszélt koreográfia alapján hozza olyan helyzetbe az átverés áldozatát, hogy az a pillanat hevében átugorjon bizonyos védelmi algoritmusokat, és kiszolgáltassa magát).

Az LMP-vel szemben egy nagyon profi szélhámos manővert építettek fel, amiben benne voltak korábbi LMP-sek, benne volt a média (NOL, HVG, Index, ATV), szerkesztőségi szinten koordinálva, nyilvánvalóan, plusz benne voltak az elkövető pártok (Bajnai Pártja, ill. az ex-SZDSZ és az MSZP).

Ha ma megnézzük a szitut, azt látjuk, hogy Bajnai és Mesterházy küzdenek egymással, az ex-SZDSZ és az MSZP alakjaiban. Ez azonban egy olyan kép, ami nem igazán fedi a valóságot, plusz direkt a számunkra komponálták meg.

420-con-artist-boiler-room.imgcache.rev1347994780925.jpg

Az LMP lenyúlása ugyanis egy összehangolt offenzíva volt, az un. „baloldal” tisztára mosásának kísérlete. Ezt nyilvánvalóan nem Bajnai találta ki (ő amúgy sem túl kreatív, inkább gépies végrehajtó).

Ez az egykori rendszerváltáshoz hasonló csúsztatásos csalás lett volna.

Adott volt a helyzet, a 2010-es euforikus kormányleváltás (elzavarás), amihez foghatót csak egyet láttunk, az MDF leváltását 1994-ben, Hon Gyula és az MSZP euforikus visszatapsolásával. Egy euforikus kormány-elkergetés után az adott párt többé nem térhet vissza régi minőségében, lásd az MDF is új életet kezdett Dávid Ibolyával, immár kispártként. 2010 euforikus elkergetése volt az MSZP-nek és az SZDSZ-nek (ezt sokan hajlamosak elfelejteni, ezt célozta a 2008-as kisétálás a hátsó ajtón, hogy feledtesse a tényt, a TB-privatizációval nem Gyurcsány bukott meg, hanem az SZDSZ, lásd Horn Gáborék kommentárját a hírtévé kameráinak a TB-privatizáció bukásának éjszakáján, akkor ők azt hitték, hogy Gyurcsány bukott meg, és nem ők, Gyurcsány már 2006-ban megbukott).

Az tehát lehetetlen lett volna, hogy az MSZP és az SZDSZ csak úgy visszajöjjön (Magyar Bálint meg is mondta az SZDSZ-ről, hogy ezzel a névvel már nem lehet mit kezdeni). Ezért kellett volna létrehozni egy új civil szerveződést, amibe először is beépül egy SZDSZ-es mag, majd aztán spontán becsatlakozhat az MSZP, hivatalosan, pártként, önmagaként, és egy itt a piros hol a piros trükkel máris megkaptuk az MSZP-SZDSZ koalíciót, más néven, egy összefogásként .)

Ez lett volna a cél, de elkúrták ...

Elkúrták, mert rosszul mérték fel a helyzetet, azt hitték, hogy veszteség nélkül úszhatják meg ezt az átalakulást, ugyanúgy, mint az 1989-est is. Ragaszkodtak az MSZP-hez, anélkül, hogy néhány fejet lehullattak volna, és bocsánatot kértek volna az elmúlt 8 évért. Gondolták, megtehetik (ha az ügynökaktákat 24 éven keresztül meg tudták védeni, ők és a többi régi párt, akkor ez sem lehet gond- gondolhatták). A másik pedig az volt, hogy ragaszkodtak Bajnaihoz.

Bajnai azért tűnt jó ötletnek, mert MSZP-s ex-miniszterelnökként mindenki úgy tekinthet rá az MSZP-ben, hogy az ő emberük, így könnyű lesz keresztülvinni a mafla mszp-seken, plusz, a lehető legjobban lesz álcázva, hogy ez valójában egy új SZDSZ (egy neoliberális party). Gondolták, keresztül tudják nyomni, hiszen Bajnait a sajtó anno dicsérte Gyurcsányhoz képest :)

Azért voltak benne biztosak, hogy meg tudják csinálni, mert ... ott lett volna az LMP ... az egyetlen új párt, amelyik a poszt-MSZP/SZDSZ-es érában jött létre. Az átverés, amit megszerveztek úgy nézett volna ki, mint egy házibuli, ahova egyedül az LMP hoz italt. Úgy állították be, hogy csomó új szervezet és párt egyesül, lép szövetségre, akik között az LMP csak egy – miközben a jóöreg MSZP & SZDSZ lépett színre újra, más formában, és egyedül az LMP lett volna új a csapatban.

bathory.jpg

adj vért, életet adsz

Irtózatos átverés lett volna, és nemcsak az LMP-t verték volna át (a sajtó segítségével, amelyben dedikált LMP szakírók ontották a cikkeiket, összehangoltan, belső LMP-s forrásokra hivatkozva), de a magyar társadalmat is. Felvonultattak volna egy vadiúj párszövetséget, amely valójában az MSZP-SZDSZ lett volna, az egy darab új párttal, a ZÖLD LMP-vel feldíszítve. Bajnai pedig meghirdette volna a paradigmaváltást, a rendszerváltást, meg mindent, ellopva az LMP szerepét, image-ét, mindenét, egyfajta testrablóként. Ja, igen: "volna" .)
Az MSZP-SZDSZ tömb, és a hozzájuk tartozó médiatömb is, azt csinálták, mint a horror-grófnő, Báthory Erzsébet, aki fiatal lányokat áldozott fel, hogy a vérükben fürdőzve fiatal maradhasson az arcbőre, kora ellenére. Az LMP lett volna a fiatal lány, akit az elöregedett, megbukott pártok feláldoztak volna újjászületésük oltárán.

Nos, ez nem jött össze ....

de ez még, sajnos, nem a happy end ...

Az LMP-nek ugyanis a ballib hatalmi tömb nem akarja megadni a támogatást, nem támogatja az LMP-t a média, max 5%-on tartja, és szigorúan Bajnaiék alatt. Az a hatalom, amely 1989 után még 25 évet uralkodott, jóformán zavartalanul, most sem enged. Nem enged a magyar társadalomnak, és csakis a saját pártjait hajlandó bejuttatni a hatalomba. A magyar társadalom pártjait (LMP, 4K!) nem, a magyar társadalom elégedjen meg a ballib hatalmi tömb pártjaival ... – mondják, és ez az, ami miatt Magyarországon még mindig a legaktuálisabb film a Megáll az Idő.

Normálisan az MSZP-nek már 10% alatt kellene lennie, az LMP-nek 15% felett, a 4K!-nak 5-6%-on, Bajnaiéknak pedig 1%-on, és akkor jöhetne egy kormányváltás, ami rendszerváltás is lehetne egyben, egy olyan kormánnyal, ami nem MSZP-alapú – a változatosság kedvéért. Ezt azonban sem a ballib média, sem a budapesti (neo)liberális konzervatív polgárság nem engedi. Nos, ez az, ami most van ...

.
.
.

1 komment

Címkék: MSZP LMP SZDSZ Bajnai PM

A bejegyzés trackback címe:

https://fifty-fifty.blog.hu/api/trackback/id/tr265558683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.09. 16:01:51

"Bajnai és Mesterházy küzdenek egymással"

Nem. Valójában az igazi harc Bajnai és Gyurcsány között van. S ismét kiderül: Gyurcsány profi, Bajnai meg egy balek. Az MSZP-vel senki sem harcol, mert nincs értelme.
süti beállítások módosítása