Orbánék és a Schmitt-bukás

2012.04.02. 16:21 fifty-fifty

Schmitt lemondott, de hogyan ? Szánalmas.hu Még mindig próbálta az igazát bizonygatni, miközben a lopás tényét bárki képes átlátni, ugyanúgy, ahogyan Gyurcsány esetében is a hazugság tényét. Akik akkor igazságbeszédnek nevezték, ma szégyellik magukat. Schmittre is ugyanez vár. nem lesz ebből bírósági ügy .. Legalább is Schmitt nem fogja forszírozni, mert csúnyán elbukná. Akik 220 oldalból 220-at mástól nyúlt le - az sosem fog pert nyerni .)))

 

 

Orbán végül főszereplő lett, végül a Schmitt szent és sérthetetlen kijelentése volt az, amitől az ország a röhögőgörcs és a jogos felháborodás édeskésen üdítő állapotába került. erkölcsi fölény a köztársasági elnökkel szemben? Erkölcsi fölény a miniszterelnökkel szemben? Erkölcs fölény a fidesz politikusaival szemben? Nos, ez egy igazán kellemes dózis egy olyan a társadalomnak, mint amilyen a minénk. A nép végül győzött. Végül a népnek lett igaza. Szemben egy gyarló negatív hőssel, akitől a graceful downgrading totál távol áll :))

 

Orbán főszereplő, és mint ilyen máris kijelentette, hogy mivel a baloldal támadta meg Schmittet, az ő projektjét, ezért a következő államfő tuti nem közösen választott, nem konszenzuális államfő lesz, hanem direktbe fideszes - mint Schmitt. A tesztoszteron rossz tanácsadó, különösen egy napoleoni testmagasság környékén. De hát ez van.

 

A szorgalmas kövér máris jelezte, hogy a tőle jobbra ülők méltatlanok, hogy az országgyűlésben lehessenek. A nem fideszesekre gondolt? Akárhogyan is, a demokratikus szenzorok ezúttal működtek, csak fordítva, direkt a demokratikus szenzorokkal érzékelhető kövér-beszólás akart ez lenni.

 

Azaz mi van?

A kormány háborút indít a demokrácia (nép által választott képviselők ülnek a parlamentben, mindenki tiszteli a másikat) ellen, és azt mondja, mi vagyunk az igazság bajnokai, a többi meg a szemét ellenzék ?

 

Hoppá ...

Ez a fordulat akkor, amikor a 2 évnyi kulturkampf után már bejelentették a konszolidációt, nem biztos, hogy remek ötlet. Most, hogy az istenadta nép már megkapta az első sikerélményét - 1989 óta, azon belül az őszödi beszéd óta - nem tanácsos a bekeményítés a harcoskodás, az arcoskodás.

 

A nép köszöni, jól van, ünnepel! Április 2 - nemzeti ünnep. Jobb- és baloldal (nem a pártok, az emberek) lerázták magukról a megosztottság igáját, és a világ legegyértelműbb ügyében tökéletes eleganciával foglaltak állást a közös jó oldalon - ráadásul ez az oldal győzött !!

Amit az őszödi beszéd, meg az egész Gyurcsány-rendszer jelentett negatív sokként, annak most az ellenkezője következett be. A magyarok egyként örülnek és ez csodaszép. Van itt nemzet, van itt lelkesedés - csak hagyni kell, csak nem kell mérgezni a közbeszédet és a közgondolkodást. Obersovszki amúgy jól van ?????:)))))))))))))))))))))

 

Ha Orbánék most elkezdenek háborúzni, egy forradalmi sereggel, a magyar társadalommal találják szemben magukat - és nem sok jót jósolunk annak, aki a nép fölött, a néppel szemben elkezd most napóleonkodni :)))

 

Magyarország vs. Fidsz 1:0

Magyar társadalom vs. arrogáns hatalom 1:0

Magyarország vs. Orbán Viktor 1:0

Hajrá, Magyarország !!!

 

... és most jön a népszavazásért folytatott küzdelem .... (akár 100e aláírás is elég, ha a parlament úgy dönt ... azaz, csak akkor nem lesz népszavazás, ha a fidesz megtiltja, hogy legyen ...

 

Hajrá, Magyarország !!!

 

 

 

.
.
.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fifty-fifty.blog.hu/api/trackback/id/tr34937081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.19. 08:46:40

De azért ez nem hiányzott az ország imázsnak sem!
süti beállítások módosítása